Középpontban a helyi igények

febr 24, 2022

A YSS Program sikeres megvalósításához elengedhetetlen, hogy a lehető legjobban megismerjük a kiindulási helyzetet, az egyes megvalósítási helyszíneken a programba bevont helyi fiataloknak és magának a közösségnek az igényeit, céljait és elvárásait. Ennek érdekében személyes interjúkat és célzott beszélgetéseket folytatunk a helyi döntéshozókkal, partnerekkel és természetesen magukkal a program iránt érdeklődő fiatalokkal is.

Az interjúsorozat eredményeként pontosabb képet kapunk a helyi adottságokról és lehetőségekről, mind a támogató és együttműködő partnerek részéről, mind a fiatalok vonatkozásában. Megtudjuk, hogy mi motiválja az egyes szereplőket, milyen akadályokba ütköznek igényeik kielégítése, céljaik megvalósítása során.

A felmérés nem csak a YSS Projekt megvalósítási fókuszának meghatározását segíti, hanem pontos kiindulási pontot is ad ahhoz, hogy a fiatalok mely készségeinek és képességeinek fejlesztése segíti legjobban a helyi igények és a fiatalokban rejlő potenciálok egymásra találását.

Ez nem egy öncélú folyamat! A YSS Program fontos célja a fenntarthatóság biztosítása azaz, hogy a fiatalok olyan tudáshoz, készségkészlethez és motiváltsághoz juthassanak a Program által, amely hosszabb távon segíti őket abban hogy megtalálják helyüket és ráleljenek saját értékeikre a helyi közösség javára.

Ez is érdekelhet

Nyitó rendezvény – Újfehértó, Magyarország

Nyitó rendezvény – Újfehértó, Magyarország

A Modus Alapítvány - "Életrevalók…? Életrevalók!" című disszeminációs rendezvénye sikeresen megvalósult Újfehértón, ahol kb. 60 lelkes résztvevő vett részt. A rendezvényt Dr. Hosszú József polgármester nyitotta meg, melynek fő előadásai között szerepelt Cserbán...

Részvétel a Regionális Alapok éves szemináriumán

Részvétel a Regionális Alapok éves szemináriumán

Idén is részt vettünk a Found Operator által szervezett Regionális Alapok éves szemináriumán. Lehetőségünk volt érdekes és értékes megbeszéléseket folytatni csodálatos emberekkel, akik szintén a fiatalok jobb lehetőségeinek és támogatásának biztosításán dolgoznak. A...

Megszakítás