Nyitó rendezvény – Kecskemét, Magyarország

okt 30, 2023

A nem tanuló, nem dolgozó fiatalokat segítő Életrevalók! programban mérföldkőhöz érkeztünk.

A februárban indult első csoport fiataljait lassan elengedjük, hiszen többségük elhelyezkedett, vagy továbbtanulás, új szakma szerzése mellett döntöttek. Fontosnak tartottuk, hogy az elért eredményekről és a megszerzett tapasztalatokról beszámoljunk olyan helyi intézményeknek, szervezeteknek, melyek érintettek a témában.

Disszeminációs rendezvényünkön jelen voltak a Neumann János Egyetem, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály, az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága, a Hajnalcsillag Tanoda, a Hírös Fiatalok Egyesület, a Hírös Agóra ifjúságfejlesztési munkatársai, képviselői. Nem csak helyi tapasztalatokat osztottunk meg a jelenlévőkkel, hanem kitekintettünk nemzetközi színtérre is és a többi, magyarországi megvalósítási helyszínről is szó esett.

A program tovább folytatódik, második (egyben utolsó) csoportunkba még várjuk a csatlakozókat.

Ez is érdekelhet

Részvétel a Regionális Alapok éves szemináriumán

Részvétel a Regionális Alapok éves szemináriumán

Idén is részt vettünk a Found Operator által szervezett Regionális Alapok éves szemináriumán. Lehetőségünk volt érdekes és értékes megbeszéléseket folytatni csodálatos emberekkel, akik szintén a fiatalok jobb lehetőségeinek és támogatásának biztosításán dolgoznak. A...

Megszakítás