Támogatói megállapodások helyi szervezetekkel

márc 22, 2022

Az „Életrevalók! – Fiatalok a helyi közösségek szolgálatában” Programunk előkészítő folyamatának részeként az év első harmadában valamennyi kedvezményezetti országban – a tervezett megvalósítási helyszínek településein – bemutatásra került a NEET fiatalokat támogató programunk a helyben érdekelt, a témában releváns szervezetek felé.

A sikeres bemutatkozás eredményeként sorra megkötésre kerültek azok az elvi támogatási megállapodások, melyekkel a helyi szereplők, mint például: önkormányzatok, munkaügyi központok, a helyi fiatalokkal kapcsolatban álló civil szervezetek képviselői fejezték ki egyetértésüket és aktív támogatási szándékukat programunk célkitűzéseivel kapcsolatban.

Így már helyben megerősödve folytathatjuk tervezett tevékenységeink megvalósítását együttműködésben a helyi közösségekkel a helyi közösségekért!

Ez is érdekelhet

Nyitó rendezvény – Újfehértó, Magyarország

Nyitó rendezvény – Újfehértó, Magyarország

A Modus Alapítvány - "Életrevalók…? Életrevalók!" című disszeminációs rendezvénye sikeresen megvalósult Újfehértón, ahol kb. 60 lelkes résztvevő vett részt. A rendezvényt Dr. Hosszú József polgármester nyitotta meg, melynek fő előadásai között szerepelt Cserbán...

Részvétel a Regionális Alapok éves szemináriumán

Részvétel a Regionális Alapok éves szemináriumán

Idén is részt vettünk a Found Operator által szervezett Regionális Alapok éves szemináriumán. Lehetőségünk volt érdekes és értékes megbeszéléseket folytatni csodálatos emberekkel, akik szintén a fiatalok jobb lehetőségeinek és támogatásának biztosításán dolgoznak. A...

Megszakítás