Sokszínűség – Kihívások és lehetőségek

ápr 25, 2022

Az „Életrevalók! – Fiatalok a helyi közösségek szolgálatában” Programunk előkészítő szakaszának mérföldkövéhez értünk. Valamennyi potenciális megvalósítási helyszínen áttekintettük a befogadó település, a helyi NEET fiatalok és a támogató környezet adottságait, aktuális kihívásait és lehetőségeit. Tettük ezt annak érdekében, hogy a projektmegvalósítás következő szakaszában egységes elvek mentén, de mégis személyre szabottan támogathassuk mind a programba bevont fiatalokat mind az őket befogadó közösséget és környezetet a közös célok elérése érdekében.

Az egységes elvek mentén készült környezettleírásokból egyértelműen kiderül számunkra, hogy egy nagyon sokszínű környezetben széles skálán mozgó igények és elvárások között kell majd megvalósítanunk programjaink fejlesztését, a fiatalok célzott támogatását.

Gyereküket egyedül nevelő fiatal roma édesanyák, a központtól és a tanulási lehetőségektől egyaránt távol élő elszigetelt fiatalok és még sok különböző élethelyzetű fiatal került látóterünkbe a célközönség megszólítása során, de még sok munka vár ránk, hogy a megszólítás után be is tudjuk vonni és meg is tudjuk tartani őket a programban.

Ez is érdekelhet

Young Service Steward projekt az éves EBSN konferencián

Young Service Steward projekt az éves EBSN konferencián

Örömmel osztottuk meg tapasztalatainkat és módszereinket, amelyeket az YSS projektben alkalmaztunk, a projekt során olyan életvezetési programcsomagot fejlesztettünk ki, amely 3 különböző ország 12 településén - változatos nemzeti és helyi környezetben - valósítható...

Partnertalálkozó Norvégiában

Partnertalálkozó Norvégiában

A YSS Projekt Norvég partnere adott otthont a projektpartnerek kétnapos találkozójának augusztus 23-24 között. A találkozón átbeszéltük az eddig elvégzett feladatokat és áttekintettük az előttünk álló következő lépéseket, amiket meg kell tennünk azért, hogy a képzések...

Interjúk a helyi NEET fiatalokkal

Interjúk a helyi NEET fiatalokkal

Az „Életrevalók! - Fiatalok a helyi közösségek szolgálatában” Programunk előkészítő folyamatának részeként valamennyi megvalósító ország minden tervezett megvalósítási helyszínén személyes és fókuszcsoportos interjúkra hívtuk a helyi NEET fiatalokat. A 25-29 éves...

Megszakítás